Ez a különbség a siker és a bukás között!

Szponzorált tartalom

cégalapítás

cégalapítás

Gondoltatok már valaha arra, milyen jó is lenne vállalkozónak lenni, és a saját időbeosztásotok alapján dolgozni?

Szerintem ez már mindenkinek eszébe jutott, hiszen elméletben ez olya jól hangzik. Nem is tudok vitatkozni ezzel. De közben mégis azt tapasztalom, hogy nagyon sokan, akik belevágnak a vállalkozásba, teljesen felkészületlenek, mikor az első nehézségek érik őket.

Emiatt aztán sokan inkább feladják, és visszatérnek a munkavállalók világába.

Ezzel szerintem önmagban még semmi baj sincs, hiszen ez nem való mindenkinek, és különben sem lehet mindenki vállalkozó. De közben mégis azt tapasztalatom, hogy vannak olyanok is, akiknek egyébként fantasztikus ötleteik vannak, de sajnos ők sem tudják azokat megvalósítani, pedig ha csak egy kicsit is jobban felkészültek volna, akkor nem lett volna annyi problémájuk.

Miért megyek ebbe ennyire bele? Mert kicsit én is hasonló vagyok.

Én már két vállalkozást is indítottam a múltban, és az egyik sikeressé vált, a másik viszont bezárta a kapuit.

A két cég profilja teljesen megegyezett, és ugyanolyan piaci környezetben működött.

Jogos a kérdésetek: akkor hogyan lehetséges, hogy az egyik ma is működik, míg a másik megszűnt?

Nos ígérem, ebbe mindjárt jobban bele fogok menni.

Itt egy olyan történet következik, melyről remélem, hogy majd sok fiatal, kezdő vállalkozó számára inspirálóan fog hatni. Örülnék, ha ennek az írásnak köszönhetően másik is olyan sikeres vállalkozóvá válhatnának, mint amilyen én is vagyok! Remélem így lesz!

Aminek köszönhető a második vállalkozásom sikere, az nem más, mint a szekhelyszolgaltatas24.hu!

Ők egy fantasztikus csapat, akik a cégalapítás során minden elképzelhető segítséget megadnak ahhoz, hogy egy vállalkozás a lehető legjobb feltételekkel indulhasson. Ez bizony nagy különbséget jelenthet! Én már csak aztán tudom!

Mikor egy cég elindul, akkor számos kritikus tényezőt kell figyelembe venni, amit egy olyan valaki, aki még az életében nem alapított vállalkozást, nem feltétlenül fog tudni. Ezért aztán ennek a csapatnak a tapasztalata felbecsülhetetlen segítséget jelent!

Ők pontosan tudjak, mi a cégalapítás menete, és ha velük intézed ezt a folyamatot, akkor biztosan nem fog semmilyen meglepetés érni Téged!

Nem beszélhetek erről a fantasztikus csapatról anélkül, hogy ne említeném meg a székhelyszolgáltatást is, hiszen ez erősen kapcsolódik egy cég elindításához! Hiszen mikor egy cégnek az alapítása történik, akkor a székhelyét is ki kell jelölni, mely talán nem tűnik egy olyan dolognak, amin ellehetne hasalni, de a valóság az, hogy bizony még itt is sok-sok hiba elkövetésére van lehetőség.

Az első vállalkozásom során például a saját lakásomra jelentettem be a székhelyemet, ami rengeteg negatív dologgal járt. Például utólag tudtam csak meg, hogy emiatt külön adót kell fizetnem, ami nagyon nem hiányzott. Aztán azért is megbüntettek, mert nem megfelelően helyeztem ki a cégtáblát.

És ha ez még nem lenne elég: egyszer a hatóság is kijött a lakásomra, ellenőrzés céljából. Hát nem volt valami kellemes élmény az otthonomban fogadni őket, elhihetitek.

Na ez mind olyan dolog, ami Veletek nem fordulhat elő, ha a szekhelyszolgaltatas24.hu csapatát választjátok! Hiszen a cégalapítás során a cég székhelyét is biztosíthatják Nektek! Mivel ők már sok-sok alkalommal elvégezték ezt a feladatot, igazán tudják, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy semmi gond ne adódjon a cégeddel kapcsolatban.

A cégtáblával biztos nem lesz gond, hiszen tisztában vannak azzal, hogyan is kell azt oly módon elhelyezni, hogy az közterületről is jól látható legyen. Bizony, még ezt is lehet jól vagy rosszul csinálni! Márpedig, ha valaki nem megfelelően rakja ki a cégtáblát, akkor komoly büntetésre számíthat!

Arról is beszélnem kell, hogy anyagilag is mennyire megéri, ha szerződsz velük! Mivel a székhelyet ők biztosítják, így nem szükséges irodát bérelned, illetve a saját lakásodra sem kell bejelentened azt. Irodát bérelni egyszerűen túl drága a legtöbb induló vállalkozás számára, de a saját lakás sem a legjobb megoldás, mert ahogy azt már említettem, építményadót kell ilyenkor fizetni, szóval ez sem egy igazi megoldás.

Ők viszont eszméletlen kedvező áron biztosítják a székhelyszolgáltatást. Ha fellátogattok a weboldalukra, akkor látni fogjátok, hogy többféle csomagot is kínálnak: 6, 12 és 24 hónaposokat. Ott azt is láthatjátok, hogy 1 hónapra levetítve milyen költséget fog ez jelenteni a számotokra. Úgy gondolom, hogy igazán baráti ár, főleg úgy, hogy bizonyos csomagok esetében még ajándék hónap is jár.

Most számoljátok ki, ez mennyivel olcsóbb annál, mintha mondjuk irodát bérelnétek? Ez akkora különbség, ami alapjaiban határozza meg egy vállalkozás pénzügyi stabilitását.

Az ország több részén is van irodájuk, és még tervezik, hogy a későbbiekben többet is nyitnak majd. Így az ország bármelyik pontján is élsz, biztos találni fogsz egy közeli irodát, ahol a szerződéseket is aláírhatod.

Biztosan felmerült benned egy kérdés: mi van akkor, ha ügyfeleket szeretnél fogadni, de nincs tárgyalótermed?

Nos, itt még erre is gondoltak, hiszen a szolgáltatásba beletartozik egy tárgyaló biztosítása is. Szóval a szeretnéd ügyfeleidet és üzleti partnereidet egy profi és mutatós környezetben fogadni, akkor ennek sem lesz akadálya!

Remélem sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket, mert valóban egy kiváló szolgáltatóról van szó, aki mindent megtesz azért, hogy a Te vállalkozásod is a sikeresek közé tartozhasson!

Maradtak még kérdéseid? Semmi gond, hiszen a weboldalukon számos további információt megtalálsz még!