A duguláselhárítás telefonszáma mindig kéznél van.

duguláselhárítás cegléd

duguláselhárítás cegléd

Amikor elköltöztünk vidékre, akkor szembesültem azzal, hogy mennyi mindent kell saját magunknak intézni. Egy családi házban sokkal több a munka és nem a főbérlőt kell hívni, ha valami elromlik vagy cserélni kell. Ekkor szereztem be a legjobb szakemberek telefonszámát.

Leginkább az interneten keresgélve találtam rájuk. Először így keresgéltem: duguláselhárítás cegléd. Amikor megláttam a Víz-, Gáz-, Fűtésszerelő honlapját akkor nagyon megörültem. Egyrészt azért, mert így elég egy céget beírni a telefonomba és máris három szolgáltatást lefednek. Másrészt pedig azért, mert nagyon profinak és megbízhatónak tűntek. Sajnos volt egy alkalom, amikor ki is kellett híni őket. Ez az alkalom viszont jó volt arra is, hogy megbizonyosodjak róla, hogy valóban érdemes őket hívni, ha valami baj van. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A napelemes rendszerekről már mindenhol lehet hallani.

3 kw napelem rendszer ár

3 kw napelem rendszer ár

Ritkán szoktam baba boltban járni, hiszen nincs gyerekem és eddig a rokonságban, sőt még a baráti körömben sem volt pici baba, akinek vásárolni szerettem volna valamit.

Viszont ez egészen a tegnapi napig volt így. Hiszen világra jött az én kis unokahúgom, akit megszerettem volna ajándékozni valami aranyos kis ruhával.

A boltban szóba elegyedtem az eladóval, és nem csak a babaholmikról beszélgettünk. Egészen jól megértettük egymást, ezért egymást váltották a témák, és köztük volt a napelem rendszerek is.

Elmesélte, hogy a Napelem pályázatok oldalán rengeteg információ megtalálható a napelem pályázatokról, magáról a napelemekről és arról, hogy mire érdemes figyelni, ha azt szeretnénk, hogy belátható időn belül megtérüljön ez a befektetésünk. Sőt, az árakról is írnak, így a 3 kw napelem rendszer ár sem tabu téma náluk. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A ruhák mellett a nyomtató is fontos számomra.

Nyomtató alkatrész

Nyomtató alkatrész

A gyermekruhák szerelmese vagyok, igy nem csoda, hogy minden kisgyerek ruha boltot ismerek szinte. Nekem is van gyerekem, igy tudom, hogy amikor kicsi mennyi ruhát kell neki venni. Folyamatosan növekszik, amikor elkezd menni akkor rendszeresen kilyukasztja a nadrágjait stb. De ez igy jó es is normális. Viszont éppen ezért nagyon sok kis ruhát elhasználnak a gyerekek. Ezért én rendszeresen ajándékozok anyukáknak ilyen kis ruhákat, hiszen az mindig jól jön, és nagyon szoktak is nekik őrülni. Legutóbb a nővéremnek született kislánya, igy volt alkalom amire vásárolhatok.

Viszont nem csak a gyermekruhákban szoktam a legjobbat keresni, hanem mindenben, amit csak vásárlok, Hiszen, ha már veszek valamit, akkor az minőségi legyen. Éppen ezért a Nyomtató Alkatrész sem maradhat ki ebből a felsorolásból. Hiszen a nyomtatóhoz szükséges alkatrészeket es kellékeket mindig tőlük szoktam rendelni. A termek pedig ami megérkezik mindig minőségi es nagyon tartós, igy nem is rendelnék mar máshonnan.

Ha Nyomtató alkatrészre van szükséged, akkor mindenképp csak ajánlani tudom a nyomtatoalkatresz.hu oldalát. Nem csak megbízhatóak, de nagyon sok termek meg is található az oldalukon, igy szinte biztos lehetsz abban, hogy amit keresel, az lesz az oldalukon.

Lehet kani tonert, tintapatront, nyomtató kelléket, dobot, transzfert, fixálót, papírt, és egyéb lézer kellékeket is. Már ebből is látható, hogy mennyire széleskörű a Nyomtató alkatrész webshopja. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Nyomtatott ragasztószalag a cég nevével.

nyomtatott ragasztószalag

nyomtatott ragasztószalag

Nem is gondolná az ember, de ma már olyan megoldások léteznek a ragasztószalagok terén, amelyek nemcsak hasznosak, hanem mutatósak is! Ha úgy vesszük, egyfajta plusz reklámot nyerhetünk azzal ha logózott, nyomtatott ragasztószalag változatot választunk, ami egyúttal segít a termékek lezárásában, például egy doboz lezárásában, illetve biztonságosabbá teszik a csomagolást, nem mellesleg egyedi módon! Különböző szélességben elérhető a nyomtatott ragasztószalag, amely PP vagy PVC anyagú lehet. Alkalmas a gépi illetve kézi ragasztásra és többféle változatban, többféle színben elérhetőek: fehér barna transzparens. A polipropilén olcsó, egyúttal környezetkímélő is, nagy előnye amellett hogy olcsóbb, hogy tökéletesen zárja a csomagokat. A legtöbb nyomtatott ragasztószalag ezzel az anyaggal készül egyébként. A PVC ellenállóbb a sérülésekkel szemben és jobban tartja magát a mechanikai behatásokkal szemben. Ezeket legfőképp nehéz kartonok lezárására ajánlják, mert ha netán elszakad, akkor sem kell amiatt aggódni hogy tovább reped, hiszen erős tartást biztosít. Egyetlen hátránya, hogy drágább. Az alapszínek terén is többféle lehetőség közül választhatunk, így nemcsak hasznos, hanem igényes megjelenésű ragasztószalaggal zárhatjuk le a dobozokat. Amit még tudni kell róla, hogy az alapszínen kívül maximum három színt használhatunk a nyomtatáshoz. Három fajta van a nyomtatott ragasztószalag kategóriában: PP akril, PP hotmelt és PVC Solvent. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Trófea grill étterem Budapesten három helyszínen.

trófea grill étterem

trófea grill étterem

Ízletes ételek, változatos kínálat, minden napra valami újdonság. Ha szeretnél egy jót enni, akkor a Trófea Grill Étterem Budapest városának több pontján is elérhető! Svédasztalos kínálatukban megannyi finomság elérhető a hét minden napján. A Trófea Grill Étterem Budapest belvárosában is mindig tartogat valami meglepetést. Állandó akcióin kívül rendszeresen gondoskodik valami különlegességről is. De már maga az itt elfogyasztott ebéd vagy vacsora is kellően elegendő, hiszen a svédasztalos kínálatnak köszönhetően nem egyszerűen csak jóllakunk. Igazi különlegességekkel is találkozunk minden alkalommal. Hol cápahúst, hol különleges halakat, de tatár beaf steak is szerepel az asztalon. A fix áras étkezés nem csak ételekre, de az italfogyasztás korlátlanságára is vonatkozik. A trófea grill étterem az a hely, ahol senki nem nézi a másik tányérját azért, hogy az mekkora mennyiséget és hány félét eszik, mert itt mindenki annyit eszik és iszik, amennyi csak jólesik. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A segítségnek köszönhetően függőségektől mentes családba született a gyermekem.

alkoholisták bentlakásos kezelése

alkoholisták bentlakásos kezelése

Egy gyermek mindig nagy áldás. Ugyanakkor a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a családunk elég nehéz időszakot élt meg épp, amikor várandós lettem. A testvérem – azaz az ikertestvérem – már egy ideje küzdött az alkoholfüggőséggel, ami akkorra sajnos teljesen kontroll nélkülivé vált, a munkahelyéről elbocsátották és a felesége is tehetetlennek érezte magát. Szó mi szó, nem a legideálisabb körülmények a nyugodt babaváráshoz…

Ekkor találtunk a neten egy alkoholisták bentlakásos kezelése iránt elkötelezett csapatot. A honlap rendkívüli információgazdagsága rögtön bizalmat ébresztett bennünk, ugyanis ugyanúgy szól mind a függőkhöz, mind a segíteni kívánó – de a kétségbeesettség és reménytelenség érzésével küszködő – családtagoknak, hozzátartozóknak. A weboldalról azt is megtudtuk, hogy az alkoholisták bentlakásos kezelése egy 28 napos program keretein belül valósul meg, ahol a szakszerű segítségnyújtás eszközeit ötvözik a saját példán és csoportmunkán keresztül történő edukációval, támogatással, és a józansághoz szükséges módszerek elsajátításával. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Babáknak a legjobbat csak is a bestmarkt hu-ról.

a bestmarkt hu

a bestmarkt hu

Mikor kiderült, hogy várandós vagyok, nagyon meglepődtem, mert a férjemmel még nem terveztünk gyereket. De úgy voltunk vele, hogy ha ez a baba most akar jönni, hát jöjjön. Nem is gondoltam, de szinte azonnal bekapcsolt a fészekrakó ösztön, és el is kezdtem keresgélni a babának mindenféle dolgot, amire szüksége lehet. Szerencsére sokat örököltünk is ismerősöktől, családtagoktól, de azt se akartam, hogy minden dolga használt legyen, szerettem volna magam is újakat vásárolni. Játékot sokat kaptunk, de azokra egy jó ideig nem lesz szükség, amire viszont hamarabb lesz szükség, az a játszószőnyeg. Ezt mindenképp magam szerettem volna kiválasztani, hogy tényleg olyan legyen, amire szükségem van.

Jött a következő kérdés, hogy honnan vásároljam meg. Az egyik anyuka barátnőm ajánlotta a játszószőnyeg kapcsán a bestmarkt hu weboldalt, ahol például tudja, hogy nagyon sok Fisher Price játék van, ami nagyon jó a babáknak. Rá is kerestem erre az oldalra, és rögtön meg is találtam. Valóban igaza volt, de nem csak ilyen játékok voltak, hanem egy csomó másféle is. Mindenesetre én célirányosan látogattam el a bestmarkt hu-ra, és meg is találtam a keresett babaholmit, még pedig egy Fisher Price 2 az 1-ben óriás városi játszószőnyeget. Ezen a szőnyegen a gyerekeknek több, mint 120 cm helyük van felfedezni a játékvilágot, ahol nagyon sok minta és szín fejleszti az agyuk különféle területeit. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Cégvásárlás bejelentése, melyek a küszöbértékek?

cégfelvásárlás bejelentése

cégfelvásárlás bejelentése

Bár a cégutódlásnak több változata is lehetséges, talán hazánkban is a leggyakoribb eset az, amikor valamilyen külső személy veszi át a céget. Az sem ritka, sőt, hogy a cégtulajdonos a visszavonulást fontolgatja és szerencsés helyzetben van, mert van olyan rokon a cégnél, akinek át tudja adni a stafétát. Az is egy lehetséges forgatókönyv, hogy a cég menedzsmentjéből valaki vagy többen összefognak és hozzájuk kerülhet a cég.

Nem véletlen az sem, hogy valaki egy meglévő vállalkozás átvételét szeretné megvalósítani, ahol már egy működő cégről van szó, melynek van bevétele, megvannak a maga ügyfelei, a beszállítói és ezzel együtt nyeresége is. Itt kerül képbe a cégvásárlás bejelentése, mely egyfajta kötelezettség, hiszen ha mindkét vállalkozás többmilliárdos bevétellel rendelkezik, akkor a versenyfelügyelet közbeavatkozhat, ugyanis az a céljuk, hogy a kisebb szereplők, vagyis a versenytársak felvásárlásával ne kerülhessen monopol helyzetbe a cég. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Igyekeztünk mindent egy füst alatt elintézni.

BMW LL-04

BMW LL-04

A gyermekünk megszületése után szinte minden megváltozott. Na jó, nem minden, de való igaz, hogy nagyon sok minden. Persze ezt mondták már a barátaink és a családtagok is jó előre, de persze igazán csak akkor fogja fel az ember, amikor már benne van és tényleg megváltozott az élete.

Amíg csak ketten voltunk a feleségemmel, addig minden rólunk szólt és mindenre volt időnk. Viszont, amióta megszületett a gyermekünk, azóta minden róla szól és ugye az egész napi rutin vagy nevezzük menetrendnek ő hozzá van kialakítva.

Például a múltkor volt egy kis időnk a feleségemmel, amit magunkra tudtunk fordítani, mert a babát otthon tudtuk hagyni az egyik nagyszülőnek. Ilyenkor volt időnk elmenni venni egy pár dolgot a babának a közeli gyereküzletbe.

Közben eszembe jutott, hogy az autóba is kellene venni motorolajat, amikor is beugrott egy hirdetés: BMW LL-04 | Olajwebshop.hu – kenőanyag megbízható forrásból. Mivel a gyereküzlet és az olajwebshop óbudai üzlete elég közel vannak egymáshoz, így gondoltuk, hogy egy füst alatt beugrunk mind a kettőbe és gyorsan elintézzük, amit kell. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Az önállósághoz jól jön az energetikai tanúsítvány.

e-tanusitas.eu

e-tanusitas.eu

Egy rendes családban bizony nem kérdés, mi a prioritás
Anyukámmal sokáig sokat vitatkoztunk azon, mi is az élet rendje. Ők már majdhogynem tizennyolc éves koromban szívük szerint férjhez adták volna, én pedig élni akartam az életemet. Persze a hozzáállás nem meglepő, hiszen kisvárosok vagyunk. Anyukámnak apukám annak idején, táncesteken udvarolt. Ő volt az első és egyetlen férfi az életében, ráadásul anyukám elmondása alapján apukámnak, annak idején a nagyapámtól kellett engedélyt kérnie ahhoz, hogy anyukám kezét megkérhesse. Más idők voltak, az biztos, és én kamasz koromban minden porcikámmal lázadtam ez ellen a szellemiség ellen. Aztán eltelt néhány év, megtaláltam életem szerelmét, és mióta férjhez mentem, kicsit lecsillapítani a kedélyek.

Már a babánkkal voltam várandós, amikor a nagyszüleim örököltem egy kisebb lakást vidéken. Nem szerettünk volna oda költözni, azonban a férjemmel abban egyeztünk meg, hogy eladjuk, és a bejövő pénzt befogadjuk a saját ingatlanunkba. Igen ám, csak hogy ma már nemcsak az új, de a régebbi építésű lakások eladását is energetikai tanúsítvány meglétéhez kötik. Nem is tudom, mihez kezdtünk volna az e-tanusitas.eu csapatának segítsége nélkül! A csapat ugyanis pillanatok alatt megoldotta a problémáinkat, és gyakorlatilag szinte azonnal kézhez kaptuk a tanúsítványunkat. Az oldalukat egy ismerősünk ajánlotta a figyelmünkbe, és már az oldalt böngészve feltűnt, milyen közérthető nyelven magyarázzák el a tanúsítás menetét. Aztán a telefonos ügyintézést követően sem kellett csalódnom, szerencsére. Minden nagyon flottul és gördülékenyen ment, nem is kívánhattam volna ennél nagyszerűbb ügyintézést.

Így jutottunk energetikai tanúsítványhoz egy megbízható cégtől

Az ügyintézés úgy történt, először is felhívtam az e-tanusitas.eu honlapon megadott telefonszámot. Ott egy nagyon kedves ügyintézővel beszéltem, aki kikérdezett az ingatlan adatairól és segített eligazodni néhány praktikus kérdésben. Ezt követően időpontot egyeztettünk a helyszíni felmérésre – szerencsére nagyon gyorsan találtunk is megfelelő alkalmat. A legyeztetett időpontban aztán kiérkezett hozzánk a felmérést végző kolléga, aki ahogy végzett a mérésekkel, már küldte is az összegyűjtött adatokat a központba feldolgozásra. Ott aztán rekord sebességgel intézkedtek, a futárszolgálattal ugyanis már másnap kézhez kaptuk az elkészített energetikai tanúsítványunkat! Nagyon meglepődtem ezen a sebességen, de az e-tanusitas.eu oldalon azt olvastam, ez nem is véletlen. A sikerük egyik titka ugyanis a hatékony munkamegosztás. Így, hogy nem kell várni a mérési eredmények megérkezésére, gyakorlatilag párhuzamosan tudnak végezni két munkafolyamatot. Így aztán nem véletlen, hogy a futár másnap már kézbesíteni is tudja az elkészült tanúsítványokat.

Másik nagy erősségük, hogy országos lefedettséggel rendelkeznek. Mert amíg más tanúsító társaságok általában csak egy-egy nagyobb városra és annak vonzáskörzetére rendezkednek be, addig az e-tanusitas.eu csapata az ország összes településén vállalja a tanúsítványok elkészítését. Az is ritka a piacon, hogy adott esetben egy cég egy teljes megye igényét lefedje. Ezzel szemben az e-tanusitas.eu csapatához fűződik az ország összes tanúsítványa közül majd 10 százaléknak az elkészítése! Ha mindez nem lenne elég nyomós indok arra, hogy ti is kapcsolatba léphetnek velük az oldalukon megadott kontaktok egyikén, akkor győződhetnek meg róla a saját szemetekkel, és látogassatok el a honlapjukra minél hamarabb! Nem fogjátok megbánni.

Fogtömés fájdalommentesen, esztétikusan.

fogtömés

fogtömés

Bármilyen probléma is adódjon a fogainkkal, a lehető legjobb, amit tehetünk, ha minél előbb fogorvoshoz fordulunk! Ez örök érvényű igazság, hiszen azt talán mindenki tudja, hogy magától nem áll helyre a dolog, muszáj beavatkozni. Ha szerencsések vagyunk, akkor egy töméssel megúszhatjuk, ami ha belegondolunk, árban is kedvezőbb, mint egy húzás és aztán egy korona vagy híd. A fogtömés ára abszolút viselhető dolog, még akkor is, ha magánrendelésen végzik el a kezelést. Bizony, sokan esküsznek rá, hogy egy ilyen rendelőben jobb esélyekkel vágnak neki, ami való igaz abból a szempontból, hogy az anyagok és technológiák sokkal fejlettebbek. Nem is a fogorvos képzettségéről van szó, hiszen TB alapon is remek fogorvosokat lehet találni, ezt én is aláírhatom, hiszen pozitív csalódás ért, mikor az előző fogorvosomat leváltották! Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A vándorútnak egyszer vége, onnantól pedig kell egy lakásbiztosítás.

lakásbiztosítás

lakásbiztosítás

Az egész fiatalkoromat utazással töltöttem. Bejártam az egész világot, de legfőképpen Magyarországot. Volt, hogy az út mellett aludtam, volt, hogy nem tudtam eljutni a következő városig, mert senki nem vett fel. Sokan ezt egy kíméletlen, szenvedésekkel teli életnek ítélnék meg. Én azonban ekkor voltam a legteljesebb. Minden egyes nap valami új impulzust hozott és, amint meguntam volna egy helyet, már mentem is a következőre. Soha nem álltam meg túl sokáig, de rengeteg barátot tudtam szerezni az úton.

Amikor visszatértem egy korábbi „zarándokhelyemre”, sokszor már vacsorával vártak az ismerős arcok. Nagyon boldog voltam, még ha szegénységben is éltem. Öt, vagy hat évig tudtam ezt az életmódot fenntartani, amikor beleszerettem egy lányba. Másfajta nő volt, mint akikkel korábban találkoztam és vele el tudtam volna képzelni a letelepedett életet.

Elkezdtem dolgozni és nemsokára lett elég pénzünk egy saját lakásra. Innentől kezdve azonban kellett egy lakásbiztosítás, az pedig nem fákon terem. Megkérdeztem az úton szerzett ismerőseimet és ők egyöntetűen a www.pannonsafe.hu oldalt ajánlották nekem. Én korábban nem hallottam még erről a biztosítóról, de életem egyik legnagyobb pozitív csalódása volt.

Mikor először beléptem az oldalra, már akkor nagyon hálás voltam a barátaimnak, hogy javasolták nekem. Gondolhatjátok, hogy nem a biztosítás és pénzügy volt a legnagyobb erősségem az iskolában, a www.pannonsafe.hu oldalán azonban sosem éreztem azt, hogy el lennék veszve, vagy elvárnának tőlem korábbi tudást. Ez nagyon szimpatikussá tette számomra őket és egyre jobban meggyőztem magamat arról, hogy jó lenne itt biztosítást kötni. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Balatoni csapatépítés, a sárkány jegyében.

csapatépítő program

csapatépítő program

Még pályakezdő voltam és eladóként dolgoztam egy bababoltban, amikor a főnök közölte, hogy produktívabbnak kell lennünk. Nem is értettem, ez mit jelent, eladóként hogy lehetnék én produktívabb? Erre hamarosan választ is kaptam.

A vezetőség szervezett nekünk egy csapatépítő program sorozatot a Balaton partján, ahol a boltban dolgozó összes kollégának kötelező volt a részvétel. Igazából nem is szerette volna senki sem kihagyni, mert olyan jó bulinak indult. A programot a BalatonPro animátorai vezették le, ők voltak az a rendezvényszervező cég, akik megszervezték a csapatnak ezt az egész napot. Kétféle program állt rendelkezésünkre az 1 napos csapatépítő alatt, volt egy játékos fejlesztő szeánsz, ahol eladói készségeket fejlesztettünk különféle gamification eszközökkel (ez egyfajta játékos tanulást, oktatást jelent). Az oktatás rész után következett egy kellemes ebéd a BalatonPro-val kooperáló étteremben, majd a kávé elfogyasztása után indult a verseny! Egy kattintás ide a folytatáshoz….