Szponzorált tartalom
Még pályakezdő voltam és eladóként dolgoztam egy bababoltban, amikor a főnök közölte, hogy produktívabbnak kell lennünk. Nem is értettem, ez mit jelent, eladóként hogy lehetnék én produktívabb? Erre hamarosan választ is kaptam.A vezetőség szervezett nekünk egy csapatépítő program sorozatot a Balaton partján, ahol a boltban dolgozó összes kollégának kötelező volt a részvétel. Igazából nem is szerette volna senki sem kihagyni, mert olyan jó bulinak indult. A programot a BalatonPro animátorai vezették le, ők voltak az a rendezvényszervező cég, akik megszervezték a csapatnak ezt az egész napot. Kétféle program állt rendelkezésünkre az 1 napos csapatépítő alatt, volt egy játékos fejlesztő szeánsz, ahol eladói készségeket fejlesztettünk különféle gamification eszközökkel (ez egyfajta játékos tanulást, oktatást jelent). Az oktatás rész után következett egy kellemes ebéd a BalatonPro-val kooperáló étteremben, majd a kávé elfogyasztása után indult a verseny!
A kikötőben két sárkányhajó várt minket, két csapatra oszlottunk és mindkét csapat választott magának dobost. Ő lesz az a személy, aki a sárkányhajó orrában ülve üti a ritmust és a legénységnek erre a ritmusra kell egyszerre húznia a lapátot. Többen voltak, akiknek a hajóba beszállással is problémái voltak, az egyszerre húzásról nem is beszélve. 10 percbe telt körülbelül, mire mindenki felvette az alap tempót és ekkor kezdődhetett a verseny! A BalatonPro animátorai már korábban kitettek egy bóját a nádas mellé, az volt a célvonal, és a csapatoknak odáig kellett ütemesen együtt evezniük. Lenyomtunk 5 környi versenyt. Mindenki nyerni szeretett volna, de az állás folyamatosan döntetlenre jött ki. Végül 2-2-es állásnál megállapodtunk, hogy ez lesz az utolsó kör, az nyer, aki most nyer. Mindent beleadtunk és végül az én csapatom lett a befutó!
Este a vacsoránál jól meg is ünnepeltük magunkat. Nem is gondoltam volna, hogy egy ilyen egyszerű csapatépítő program ennyire össze tudja hozni a bababolt dolgozóit. Olyan kollégákkal barátkoztam össze, akikkel ezelőtt két szónál többet nem váltottam. A kollégákkal megegyeztünk, hogy a következő időszakban mindent bevetünk, hogy „produktívabbak” legyünk az eladásokban, ahogy azt a fejlesztő játékokban tanultuk. Ha versenyt csinálunk az eladásokból, már izgalmasabbá tehetjük a napjainkat, kooperálunk, ugyanakkor egymás legyőzése is a cél.